Most, hogy megnyugodtak a kedélyek a Simonffy sarki hivatlaban, Papp László nyugodtan alhat. Már nem fogják megzavarni ellenzéki és akkugyár ellenes tüntetők, mert a vasárnapi önkormányzati választáson az Összefogás a Cívisvárosért indulói egyetlen egyéni körzetet sem tudtak szerezni, ahogy a Cívil Fórum és az egyébb kisebb pártok sem.
Az ellenzék, vagy magát annak valló politikusok most is kompenzációs listán jutottak be.
A Mándi László által vezetett Összefogás szereplése egyértelmű kudarc. Gyakorlatilag egyetlen körzetben sem tudták a fideszes jelöltet megszorongatni, sők a legtöbb körzetben Goondola Zsolt emberei is jobban szerepeltek az akkugyár ellenéséget kihasználva, holott róluk aztán egy plakát sem volt sehol. A sors fintora, hogy Gondola, akiről bőven volt plakát, egyéniben csak harmadik lett. Dombi Mihály új seprűként jól sepert a körzetben. Tőle még látni fogunk sok olyan politikai performanszt, amin gondolkodhatnak majd a polgármesteri hivatlban.
Az Összefogás láthatóan egy kényszeredett együttműködés volt. A nem akarásnak meg lett az eredménye. A Fidesz családi napnak álcázott kampányolása az ingyen étellel, itallal, fagyikuponnal működött. Persze kellett ehhez az ismételt háború és békés demagógia illetve a szombat-vasárnapi telefonálás-smsezés-kopogtatás is.
Debrecennek bizonyos szempontból jó Papp. Maradnak a gyárak, a munkahelyek. Más szempontból rossz. Még nagyobb dugók lesznek, még drágább lesz az élet Debrecenben.
A Kósa Fidesznek azonban nem lesz könnyű dolga. A Tisza őket is el fogja mosni a következő választáson.
Ez jól látszik az EP listára leadott voksokból:
Fidesz 40,7% – 34 719
Tisza 37,5% – 31 990
Mi Hazánk 6,3% – 5 397
DK-MSZP-P 6,2% – 5 326
Kutyapárt 3,4% – 2 893
Momentum 3,3% – 2 793
LMP-Zöldek 0,78% – 662
2RK Párt 0,68% – 576
MMN 0,45% – 388
Jobbik 0,38% – 323
MEMO 0,31% – 265
Papp László nem a Fideszben kezdett és nem is onnan fog nyugdíjba menni.
N. Nagy Sándor