Marco Rossi és Gerzsenyi Gabriella

Marco Rossi szerint a Tisza Párt képviselője politikai célra használta fel a vele készült közös fotót

Sport

Nem szeretne bevonódni semmilyen politikai vitába.

“Rossi kapitány a Wizzair-en utazott velünk (nem business class-on, mint a jelenlegi kormány és holdudvara). Bemutatkoztunk neki, úgy is, mint tiszások. Hozzájárult a fénykép kiposztolásához is. Tudjuk, mit teszünk, és megtesszük, amit csak tudunk”

– írta a Marco Rossival készült közös fotóhoz Gerzsenyi Gabriella, a Tisza Párt EP-képviselője. A képen Kulja András, Lakos Eszter, és Kollár Kinga látható még Gerzsenyi társaságában. Mindannyian tiszás EP-képviselők.

 

Orbán Viktor kedvenc lapja, a Nemzeti Sport rákérdezett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányánál, hogy mi a véleménye erről. Rossi azt felelte, nem ismerte a vele fotózkodókat, és nem adott engedélyt arra, hogy politikai üzenethez használják fel a képet.

“Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt”

– mondta Marco Rossi a Tisza Pártot a kormánypropagandához hasonlóan “baloldalinak” tituláló Nemzeti Sportnak.

Orbán Viktornak lehet:

Marco Rossi elárulta: Orbán Viktor vele mindig kedves, és nagyon ért a focihoz