Simicskó István KDNP

Simicskó István: ma nagyobb szükségünk van az idősekre, mint eddig bármikor

Ország

Gyorsan változó világunkban nagyobb szükségünk van az idősebb generációkra, mint eddig bármikor – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben kedden.

Simicskó István az Idősek világnapja alkalmából készített videóban úgy fogalmazott, hogy az idősek munkabírása, a család iránti elkötelezettségük, egy tevékeny élet során megszerzett bölcsességük, hazaszeretetük példaértékű.

Az ember életében a szülők, a nagyszülők a stabilitás, a nyugodt, boldog családi élet garanciái, rájuk kisgyermekként és felnőttként is mindig lehet számítani – mondta, hozzáfűzve, hogy “az előttünk járók taposták ki nekünk az utat”.

Kiemelte, hogy a háborús újjáépítést, a kommunista diktatúrát, a rendszerváltást és a 21. század kezdete veszélyeinek kihívásait az ő munkájuknak és küzdelmüknek köszönhetően vészeltük át, nélkülük biztosan nehezebb helyzetben lennénk.

A kereszténydemokrata politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy szüleink, nagyszüleink igazi nagy nemzedék tagjai, hálával és köszönettel tartozunk nekik.

Simicskó István elmondta, hogy a KDNP mindig kiemelt figyelmet fordított az időseket érintő legfontosabb kérdéseknek.

A nyugdíjak folyamatos emelésével a baloldal által elvett 13. havi nyugdíj visszaadásával tisztes életmódot szeretnének biztosítani az idősek számára, a nagysikerű gondosóra programmal pedig biztonságot és a bajban azonnali segítséget tudnak adni – tudatta.

Becsüljük meg az időseket, hogy még sokáig velünk lehessenek! – hangsúlyozta a KDNP frakcióvezetője.