MOHU flakonozó

Elképesztő: ennyit keres naponta egy ügyesebb “flakonozó”

Ország

A MOHU által működtetett REpont rendszer nyomán megjelentek az úgynevezett “flakonozók” is az utcákon – számolt be az RTL.

A kidobott palackokra vadászó emberek természetesen csak azokat a flakonokat keresik, amikért július óta plusz 50 forintot kell fizetni a boltokban, és amikért pont ennyit lehet kapni visszaváltáskor az automatákban. Amit valaki összelapított, azt felfújják helyben szájjal, de ha nem megy, elmennek a benzinkútra, és ott nyomnak bele levegőt, hogy ne vesszen el az ötvenes.

A Házon Kívül stábjának egy flakonozó azt nyilatkozta, akár napi 8-10 ezer forintot is összeszed a kukából kiszedett palackokkal. Akadnak külön brigádok is, ők vonattal érkeznek a fővárosba, és megszállnak egy-egy környéket.

A MOHU már tervezi, hogy hajléktalanszállók közelébe is telepít automatákat.