Nagy Gabriella Munkácsy-díjas festőművész kiállítását október 24-ig tekintheti meg a közönség.
A Bényi Galéria nagy érdeklődéssel zárult két nyári tárlata; Keleti Éva fotósorozata és a Best of Billufest után újabb kiállítás nyílt meg szeptember 26-án. A kiállítótérben ezúttal Nagy Gabriella Munkácsy-díjas, debreceni kötődésű festőművészt és tájfestészeti gyűjteményét, a Rendezett romantikát ünnepelték. A galéria falain huszonnégy vászon mutatja be az alkotó újraértelmezett, metaforikus tartalommal feltöltött táj- és élővilágélményének lenyomatait, melyekről a megnyitón Szoboszlai Lilla művészettörténész beszélt. – Nagy Gabriella a gyermek kíváncsiságával és a felnőtt tapasztalatával fordul a természet felé, élményeinek helyszínei a hatalmas horizontok végtelen tágassága. Ezeken az életképeken azonban mindig felfedezhető egyfajta csavar, elsőre oda nem illőnek vélhető elidegenítő effektus, ami a megszokottságból egy pillanat alatt kibillenti a szemlélőt – fogalmazott.
A madártávlatból elénk táruló magas tájban, a lekicsinyített és felnagyított élővilág lenyomatában is ott a „Rendezett romantika”, és október 24-ig ingyenesen látogatható a régió egyetlen kereskedelmi galériájában, a Bényiben.
Az alkotóról:
Nagy Gabriella festőművész 1968-ban született Debrecenben. Az alkotó folyamatosan megújuló, mégis következetesen építkező, karakteres festészeti tevékenységet folytat, melyet jelentős egyéni kiállítások, közgyűjteményi vásárlások és szakmai díjak jelölnek. Festészetét mesteri ecsetkezelés, nyitott látásmód és láttatás, reflektált vizualitás jellemzi.
1991-től 1996-ig járt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol a diploma megszerzése után két évig mesterképzésen vett részt. A festészet hagyományos olaj-vászon technikájával dolgozik pályakezdése óta. E régi technika minden fortélyát elsajátítva készíti a természeti inspirációkból kiinduló festményciklusait. Pályakezdését követően elnyerte a rangos Strabag Festészeti Díjat, amelyet a művészeti szakma elismert szakemberei ítéltek oda (Néray Katalin, Hegyi Lóránt, Kovalovszky Márta és Pinczehelyi Sándor), majd 2005-ben a Budapest Galéria lisszaboni ösztöndíjában részesült. A Strabag Festészeti Díj elnyerése után többször állított ki a Várfok Galériában. Művei megtalálhatók a Strabag, a Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum gyűjteményeiben, továbbá számos magángyűjtőnél. Egy jelentős kortárs magángyűjteményeket bemutató kiállítás, az Artfanatics alkalmából szerepelt a Műcsarnokban 2010-ben. 2017-ben önálló kiállítása nyílt a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központban Debrecenben. 2018-ban önálló terme volt a Műcsarnokban a 9 műteremből című kiállításon. 2004-ben Munkácsy-díjat kapott.