Csütörtökön megnyitotta kapuit a 2024-es Debreceni Bor-és Jazznapok. Jó hír ez azoknak, akik a klasszikusok mellett vagy helyett valamilyen újdonságra szomjaznak. Vágyaikat különleges nedűket kínáló standok és nagymúltú borászatok termékei csillapíthatják.
Ahol minden koktél egyik összetevője a szeretet
Kezdjük mindjárt a TABLE COCKTAILlal a Nagyerdei Szabadtéri Színpadnál.
A srácok kimondottan erre az alkalomra összeállított boralapú koktélokkal készültek. Az italok nevét is igyekeztek úgy kitalálni, hogy kapcsolódjanak a fesztiválhoz és annak zenei világához.
A teljesség igénye nélkül választhatjuk például a Debrecen mule-t, amit kifejezetten az alkalom kedvéért alakítottak át boralapúvá, a Basil Mash-t, ami a belekerülő bazsalikomos-fehérboros szirup miatt lesz igazán izgalmas, az Armstrongot, ami Louis Armstrongról kapta a nevét, ízvilágát tekintve pedig a füstös klubok hangulatát igyekszik megidézni a belekerülő “roasted pineapple” szódával és a dekorációként szolgáló égetett rozmaringgal. Természetesen gondoltak az alkoholt nem fogyasztó vendégekre, őket sárgadinnyés koktéllal várják.
Izgalmas párosítás: kávé és bor
A különleges párosításokat kedvelőknek kötelező kipróbálni az egri VID KOKTÉL csapatának italait. Az alaptermék különlegessége, hogy három arabica kávét kevernek össze, amit egy kékfrankos rosén átpárolnak, erjesztenek, majd felfőznek és szénsavval dúsítanak. Izgalmas, nem? Ebből aztán különböző koktélkompozíciókat készítenek karibi rummal, vodkával, tequilával vagy ginnel. Ezeket az italokat szintén meg lehet kóstolni a Nagyerdei Szabadtéri Színpad előtti soron lévő standjuknál.
Maradjunk a feketénél
Igaz, csak színben, a MAGNA PÁLINKA kedves képviselőhölgyei ugyanis egyebek mellett a több mint negyvenféle különböző ízesítésű mákpálinkával várják az odalátogatókat a Nagyardei Színpadtól továbbhaladva, a lépcsők melletti soron.
A mákpálinka különleges ital, prémium minőségű magyar pálinka és a mákszemek összeházasításával készül. A mákágyat pálinkával áztatják át, ami így átveszi annak egyedi illatát és aromáját.
A standnál emellett hagyományos gyümölcspálinkákat és a Tringa Borászat díjnyertes borait is megkóstolhatják a vendégek.
Ha fehér, akkor Tokaj-Hegyalja
Az ESKOL PINCE standját a Synergy Színpad előtti soron találjuk. Fiatal, 2021-ben alakult pincészetként hozták el a friss, a nyári melegben leginkább keresett fehérboraikat. Furmint-hárslevelűt, cuvét, többféle furmintot és az utóbbi években slágernek számító hárslevelű habzóbort kínálnak a látogatóknak.
A Harminchatos fantázianevű furmintot az édesebb ízek kedvelőinek szánják. Ennek cukortartalma 36 (innen a neve), így már majdnem édesbornak számít. A klasszikusok mellett ők is készültek kétféle, a fiatalabbak által preferált könnyed, gyümölcsös ízű borkoktéllal.
A szemüveges srác, aki nem csak bort kínál, hanem életérzést is közvetít
A végére hagytam a srácot, aki az italokat tekintve a klasszikusabb vonalat követi, mégis különleges.
Hesz Ádám 2020-ban határozta el, hogy megvalósítja a régóta dédelgetett vágyait, és a nulláról létrehozza saját borászatát.
Küldetésének érzi, hogy másokat is arra ösztönözzön, hogy lépjenek a saját útjukra, és ne féljenek megélni az álmaikat. Gyorsan telnek az évek, és túl rövid az élet ahhoz, hogy megalkudjunk, és azt csináljuk, amit nem szeretünk – mondja.
A vendégekkel is igyekszik beszélgetni, ha úgy alakul, akár mélyebb témákról is, mert fontosnak tartja a nyitottságot, és szívesen insrpirál másokat is. Büszke rá, hogy volt már, aki az ő hatására kezdett saját vállalkozásba.
A borai spontán körülmények között, reduktívan erjednek, nem avatkozik bele, a természetre hagyja a feladatot. Szeret kísérletezni, készített már például fehér szőlőből fél évig héjon áztatott narancsbort is.
A borok címkéje sem hagyományos. Évről évre változik, igazodva az adott időszak aktualitásaihoz. Csak a rajtuk szereplő karakterek állandóak. A hárslevelűt Medox, a szerethető tróger medve képviseli, a furmint címkéjén minden évben emberi karakter jelenik meg, tavaly például Petőfi, jövőre a szelfiző Mona Lisa lesz a főarc.
Arnold, a juh, aki amúgy pincér, a juhfark üvegén szerepel. Imád zenélni, ami közös érdeklődés lehet Ádámmal, akinek két zenekara is van. Szóval kellően sokoldalú és végtelenül kreatív a szemüveges srác, és ami a leginkább szimpatikus, hogy egyértelműen imádja, amit csinál.
Azt is megtudtam egy, a stand falán lógó festményről, hogy egy brit kutatás szerint aki a szemüveges srác borait fogyasztja, az boldogabb és kiegyenesúlyozottab lesz. Ma is tanultunk valamit.
Szerintem még órákig tudott volna beszélni ugyanolyan lelkesedéssel a borairól és az életfelfogásáról, de egyre többen jöttek hozzá kóstolni, így hagytam dolgozni.
Szóval van választék bőven, jobbnál jobb nedűket kínálnak a borászok a kilátogatóknak. Jó szórakozást mindenkinek! Fontos azonban, hogy mértékkel fogyasszunk, gondoljunk a holnapra is!
Aki végigjárta a standokat: Bíró Gabriella. Fotó: a szerző és Faragó László. Videók: Faragó László