Ázsiai egyetemekkel működik együtt a Debreceni Egyetem két kara

Egyetem

Indonéz felsőoktatási intézményekkel bővítette külföldi partnereinek körét a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi, valamint Állam- és Jogtudományi Kara. A hétfőn aláírt együttműködési megállapodások főként oktatási és kutatási területeket érintenek.
Több indonéz felsőoktatási intézmény delegációja érkezett hétfőn a Debreceni Egyetemre, ahol megállapodások köttettek a Gazdaságtudományi, illetve az Állam- és Jogtudományi Karral.

A küldöttséget Pető Károly általános rektorhelyettes köszöntötte, majd röviden bemutatta a Debreceni Egyetemet, az intézmény múltját, jelenét, infrastruktúráját, illetve a nemzetközi rangsorokban elért helyezéseit. Az indonéz delegációt vezető Muhammad Muchlas Rowi a találkozón örömét fejezte ki, hogy akadémiai együttműködésre léphetnek Magyarország egyik meghatározó oktatási intézményével.

Az új partnerség kapcsán Erdey László, a Gazdaságtudományi Kar nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese kiemelte: már eddig is rendelkeztek partnerekkel Indonéziából, így vannak tapasztalataik, és bíznak abban, hogy gyümölcsöző együttműködéseket kötnek ezúttal is. Nádasné Rab Henriett egyetemi docens arra hívta fel a figyelmet, hogy az Állam- és Jogtudományi Karon korábban viszonylag kevés külföldi hallgató tanult, azonban többek között az európai és nemzetközi üzleti jogász képzés révén új útra léptek, a nemzetköziesítés felé.

Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja ezt követően az Universitas Multimedia Nusantara, a Gazdaságtudományi Kar dékánja pedig az Universitas Multi Data Palembang, az University of Jakarta International és az ISB Atma Luhur vezetőivel írt alá együttműködési megállapodást.

A Debreceni Egyetem és a Gazdaságtudományi Kar is rendkívül elkötelezett a nemzetköziesítés iránt. Kiemelt figyelmet fordítunk a nemzetközi kapcsolatok ápolására, ezért is örültünk az indonéz egyetemek megkeresésének, amelynek megvalósításában fontos szerepet játszott egy jelenlegi indonéz PhD-hallgatónk is. Az együttműködések nyomán akár oktatási, kutatási, doktori vagy csereprogramok is kialakulhatnak a jövőben

– fogalmazott Fenyves Veronika, a GTK dékánja.

Az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, Szikora Veronika is a nemzetközi együttműködések fontosságát hangsúlyozta a megállapodáshoz kapcsolódóan.

Már korábban is volt indonéz PhD-hallgatónk, de ez az új kooperáció további irányokat nyit meg, egyebek mellett új képzéseket, tudományos együttműködést, közös konferenciákat is tervezünk

– sorolta az ÁJK vezetője.

Erdey László dékánhelyettes a gyümölcsöző együttműködés reményében zárta az eseményt, felhívva a figyelmet a kollaboratív online kurzusok lehetőségére, illetve az ÁJK, a GTK és az MK idei nagy sikerű közös nemzetközi konferenciája után a legközelebb 2026-ban szervezendő újabb, hasonlóan nagyszabású tudományos rendezvényre.

Fotó: unideb.hu