Kutatók éjszakája SZTE

Kutatók Éjszakája Debrecenben: közel kétszáz program várja az érdeklődőket

Egyetem

Csaknem kétszáz programmal készül a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszakájára. Az intézmény szinte minden campusán, így Debrecen mellett Nyíregyházán, Szolnokon és Hajdúböszörményben is csatlakozhatnak a Kutatók Éjszakájához az érdeklődők, akik számára szórakoztató és inspiráló módon mutatják be a tudomány sokszínűségét és az emberek mindennapi életére gyakorolt hatását szeptember 27-én, pénteken.

A tudományterületek majd mindegyike képviselteti magát, a korábbiakhoz képest idén a Zeneművészeti Kar is szélesebb kínálatot tervez. A Kutatók Éjszakája felvezetéseként a Debreceni Egyetem helyszíneiről és programjairól a ZK-n tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön, ahol stílusosan egy miniprodukcióval indítottak, a Magánének Tanszék hallgatója és zongorakísérője örvendeztette meg a hallgatóságot.

Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese felhívta a figyelmet, hogy a tudomány – hasonlóan a zenéhez – egy olyan dolog, amit mindannyian tudunk élvezni, függetlenül attól, milyen szinten tanultuk azt meg és a Kutatók Éjszakája arról szól, hogy ezt be is bizonyítsa.

A tudomány nem valami olyan, amit nem lehet megérteni, nem valami olyan, ami ne kötné össze az embereket. A tudomány velünk él, ott van a mindennapjainkban, mindenki számára egyformán megérthető, egyformán értelmezhető és egyformán érdekes. A Debreceni Egyetem hosszú évek óta vesz részt a Kutatók Éjszakája programsorozatban, mindig nagyon széles palettával teszi ezt. Idén sem lesz másképp, csaknem kétszáz különböző programmal várjuk az érdeklődőket. A már jól bevált elemek sem fognak hiányozni, ugyanakkor újdonságokkal is készülünk, a virtuális megjelenés az egyik ilyen

fogalmazott Csernoch László.

A Zeneművészeti Kar oktatói, hallgatói kapcsolatokért és kommunikációért felelős megbízott dékánhelyettese, Kissné Mogyorósi Pálma a közelgő esemény kapcsán azt mondta: idén még több programmal próbálnak részeseivé válni a rendezvénynek.

Karunk a tudomány és a művészet, az előadás és a kutatás metszéspontjait próbálja majd bemutatni. Az Egyetemi Templomban 16 órától lép fel a Kürt Kvartett a Kürtös latin dallamok című műsorral, majd délután öttől a Késő romantika mint az egyik legnagyobb változások időszaka a vokális zeneirodalomban című előadással Bátori Éva, a Magánének Tanszék tanszékvezetője jelentkezik a Liszt Teremben. Szintén az Egyetemi Templomban, 18 órától lesz a ZK egyetemi tanárának, Váradi Juditnak az előadása, aki többek között arra keresi majd a választ, hogyan viszonyul a közönség a hangversenyekhez és miként váltunk közönséggé. A Ritmus a részecskék között, a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézet hallgatóinak retro slágereket is felvonultató koncertje az egyetem Főépülete előtti területen lesz hallható este nyolctól, majd fél kilentől a DE ZK Sonus ütőegyüttese lép fel a templomban

– sorolta a dékánhelyettes.

Mándy Zsuzsanna, a DE Tudományos Igazgatóság munkatársa a teljes egyetemi programkínálat kapcsán hangsúlyozta: idén is roppant színes a Kutatók Éjszakájának palettája, minden korosztály találhat neki tetsző előadást, elfoglaltságot.

Ismét egy emlékezetes utolsó szeptemberi pénteki napot szervezünk, a programok kora délutántól késő estig várják majd a tudományok iránt érdeklődőket, minden korosztályt szívesen látunk. Regisztrációköteles események is vannak, érdemes előzetesen tájékozódni. Ajándékokkal is készülünk, ezekhez öt pecsétet kell gyűjteni, a helyszíneken az önkéntesek mindenben segítenek majd, illetve a Kutatók Éjszakája oldalán minden fontos információ megtalálható

– tudatta Mándy Zsuzsanna.

A Kutatók Éjszakája célja, hogy érdekes előadásokon, látványos bemutatókon keresztül a különböző tudományterületek és azok oktatói, kutatói egy éjszaka során bemutatkozzanak a nagyközönségnek, kellemes és szórakoztató kikapcsolódást biztosítva számukra.