tisztatéri kórterem

Több cég és civil szervezet összefogása kellett, hogy biztonságos kórtermet kaphassanak a debreceni daganatos gyerekek

Hamarosan elkészül a tisztatéri kórterem a Debreceni Egyetem Klinikai Központ gyermekhematológiai-onkológiai osztályán. A steril szoba kialakításának köszönhetően a leukémiás és daganatos gyermekek kezelése során jelentősen csökken a fertőzés veszélye.

Horváth Ildikó

A Debreceni Egyetem szakemberét választották az európai tüdőgyógyászat élére

Horváth Ildikó, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinika igazgatója, korábbi államtitkár lesz az Európai Tüdőgyógyász Társaság (ERS) következő főtitkára. A szervezet történetében magyar szakember még nem töltött be ilyen felsővezetői pozíciót. Horváth Ildikót a harminchatezer taggal rendelkező társaság legutóbbi kongresszusán választották meg.

Kínai képzés indulhat a Debreceni Egyetemen

Kínai képzés indulhat a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) delegációja is köszöntötte Kínában a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Tiencsini Idegennyelvi Egyetemet (TFSU). A két intézmény vezetői a látogatás során szándéknyilatkozatot írtak alá kínai képzés indításáról Debrecenben, emellett a DE részvételével megalakult a TFSU által életre hívott Konfuciusz Intézetek Partnerségi Szövetsége is.

Összefogott a Tisza-tó fejlesztéséért a Debreceni Egyetem és Tiszafüred vezetése

Összefogott a Tisza-tó fejlesztéséért a Debreceni Egyetem és Tiszafüred vezetése

A Debreceni Egyetem és Tiszafüred önkormányzata újabb megállapodást kötött, melynek része egy limnológiai kutatóintézet létrehozása a Tisza-tavi városban. Az egyetemi szakemberek többek között hidrobiológiai és agrártudományi kutatásokat végeznek, megoldásokat keresnek a Tisza-tóval kapcsolatos legégetőbb problémákra. Az együttműködés – melyet az egyetem vezetői és Tiszafüred polgármestere szerdán írták alá – segítheti a térség gazdasági és turisztikai […]

tehenek

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztenek a Debreceni Egyetem közreműködésével

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte az egyetem mezőgazdasági karának dékánja szerdán.